Úgyhogy így is tettünk, és felmentünk pénteken délután a Czibulka menedékházba a Kő hegyre. 2,5 órás út volt, szépen komótosan, minden bokrot, fűszálat és hópihét alaposan megnézve.
Anyának vágtunk botot, hogy legyen mire támaszkodnia, Gellértnek pedig, hogy legyen mivel parkolót rajzolnia a hóba.
Elköszöntünk a Naptól a Petőfi pihenőnél, felértünk a házhoz, bevackoltuk magunkat, megszoktuk a helyet és megismertük a 2 éve a menedékház felvirágoztatásáért küzdő magányos harcos Schramkó Pétert, aki azért mégsem olyan magányos, mint azt reggel megtudtuk.
Vacsoráztunk egyet négyesben, Zsuzsi (Babszemjankó), Gellért, Péter és én. Sikerült vele beszégetnünk, megismernünk őt és az életét. Aztán eltettük magunkat másnapra, az emeletes ágyas szobánkban. Ahol Gellért elhatározta, hogy a felső szinten alszik velem: ezt mondogatta a felérkezésünktől egészen addig, míg el nem jött a lámpaoltás ideje. Akkor inkább meggondolta magát és lement Anyához.
Reggel korai kelés, örvendés a szüntelen és láthatóan régóta eső hónak, ami a hegyen kb. lábszárközépig érő havat varázsolt az éjszaka. Gellértnek ez kb. combközép, ha nem afölötti.
Komotós reggeli után fél tízkor nekivágtunk a szűzhónak. Most 2 örömteli és fél keservesebb óra alatt értünk le.
És most jöjjön Gellért élménybeszámolója a történtekről (mert szépen kérte, hogy had írjon ő is):
jfjdksnhvjdjdkjkdkskdjfjgkfkddxdxdf 4gGá qqwertz76zu7787898ööüógn
púbtegf4w
8b8
Képek itt
