Ma egy hetes...

Az első nap nagyon nehéz, mert senki nem figyel sem a kisbabára, sem a kismamára az apán kívül: iszonyú nyomás. A kórházban szülők 4-5 napot bent vannak, ott biztosan kapnak némi "szakmai" segítséget. Az otthon szülők kisgyereke megszületik, és már csak a takarításban van némi felelősséget is vállalni tudó segítsége a szülőknek. Utána semmi, senki. A kisbaba törékeny, éhes, és nem tudni a reakcióit, a jelzéseit. Az anyának mindene fáj, alig mozdul, folyamatosan bíztat, emellett még küszködik a tejjel és a szoptatással. Csak az apa egészséges... Mondhatom nagyon nehéz. Erre komolyan fel kell keszülni.

Eltelt egy hét. Már megnyugodtam. Gellért szépen fejlődik. Most már kezdem elhinni, hogy tényleg egészséges. Már ketten vagyunk azok. Csináltam egy sorozatot arról, hogyan fejlődött eddig Gellért. Hízik. A védőnéni is megmondta.

És mégegy...
Sokat gondolkodtam (Babos Julcsival együtt), honnan gyűlik össze a családoknak annyi könyve, amennyi össze szokott gyűlni. Most már nem gondolkodom, mert anyai nagypapám (dédnagypapa) testvérétől, kisebb lakásba költözés címen 3 doboz konyvet kaptunk. Nagyon köszönjük Nekik!



Jobbnál jobbak. Még a Kalevala is! Ez fontos, mert régóta kerülgetjük egymást: Kalevala és én... Most már nem kerülgetjük tovább.

Tehát hatalmas mennyiségű könyvhöz jutottunk egyik óráról a másikra, úgyhogy nekifogok a könyvespolcnak, és kilakoltatjuk az akasztós szekrényt. Várjuk az ötleteket, hogy hova tegyük!