Wagner Sári ajánlott nekünk egy könyvet a fenti címmel. Hála az internetnek gyorsan hozzá is juottunk, méghozzá a szokásos kedvezménnyel: mindenkinek ajánljuk az internetes vásárlást/rendelést.
Persze még nem olvastuk el a könyvet, de olvasás közben elindított egy gondolatot: talán sokak számra ismert, hogy a tudomány mai állása szerint a csecsemők
kostanciák híjján az előttük "fölbukkanó" tárgyakról, személyekről úgy gondolkodnak, hogy azok akkor és addig léteznek, amíg ők látják. Azután eltűnnek és nincsenek egészen addig, amíg újra meg nem pillantják valamelyiket. Namármost, az emberiség a régi időkben a következőt gondolta: a Föld lapos, valószínűleg kör alapterületű és a Nap a Tányér fölött végighalad, akárcsak a Hold. Ezt azért hitték, sőt tudták(!), mert ezt látták és ezt tapasztalták. Továbbá, főleg az emberiség hajnalán, nagyon széles hitvilággal rendelkezett: jó és gonosz szellemek, több isten, természeti jelenségenként külön, boszorkányok, tündérek stb. Tehát az emberiségnek, mint "élőlénynek" gazdag fantáziája is volt csakúgy, mint a gyerekeknek. Mostanában - jó ideje már - nem ez a jellemző: egyre több elvont(!) tudomány létezik: tudjuk, hogy miért nem esik a csillár a plafonra le, mikor a Föld "alsó" felén fejjel lefelé vagyunk, fejlődik(dött) a matematika, a művészi alkotások egyre elvontabbak, a fantáziánk csökken: az emberiség egyre kisebb része hisz a természetfeletti dolgokban (személyekben): eltávolodunk az Istentől. Azt hiszem - bár pontosan ezt nem/sem tudom, de tapasztalataim szerint - a hívő emberek legkevésbé fiatal felnőttek, talán leginkább idősebbek. Ebből az látszik, mintha az emberiség ugyanazokon a fejlődéslélektani lépéseken menne keresztül, mint egy ember. Csecsemő korában tapasztalatok alapján ismerkedik meg a környezettel, gazdag fantáziájával sok mindenben hisz, aztán az iskola és növekvő szellemi képességei által új, egyre elvontabb ismereteket szerez, egyre távolodik a természetfelettitől, aztán ahogy öregszik, bár az ismeretei megmaradnak, sőt bővülnek, viszont visszatér a hitéhez: egy újhoz, vagy inkább a régihez, amit a - sok esetben - hitüket nem gyakorló szülei belediktáltak gyerekkorában. Tehát azt mondom, hogy az emberiség fejlődik, akárcsak egy egyede, ami azt hiszem mindenképp reménykeltő. A következő kérdés az, hogy most mennyi idős?
Persze még nem olvastuk el a könyvet, de olvasás közben elindított egy gondolatot: talán sokak számra ismert, hogy a tudomány mai állása szerint a csecsemők kostanciák híjján az előttük "fölbukkanó" tárgyakról, személyekről úgy gondolkodnak, hogy azok akkor és addig léteznek, amíg ők látják. Azután eltűnnek és nincsenek egészen addig, amíg újra meg nem pillantják valamelyiket. Namármost, az emberiség a régi időkben a következőt gondolta: a Föld lapos, valószínűleg kör alapterületű és a Nap a Tányér fölött végighalad, akárcsak a Hold. Ezt azért hitték, sőt tudták(!), mert ezt látták és ezt tapasztalták. Továbbá, főleg az emberiség hajnalán, nagyon széles hitvilággal rendelkezett: jó és gonosz szellemek, több isten, természeti jelenségenként külön, boszorkányok, tündérek stb. Tehát az emberiségnek, mint "élőlénynek" gazdag fantáziája is volt csakúgy, mint a gyerekeknek. Mostanában - jó ideje már - nem ez a jellemző: egyre több elvont(!) tudomány létezik: tudjuk, hogy miért nem esik a csillár a plafonra le, mikor a Föld "alsó" felén fejjel lefelé vagyunk, fejlődik(dött) a matematika, a művészi alkotások egyre elvontabbak, a fantáziánk csökken: az emberiség egyre kisebb része hisz a természetfeletti dolgokban (személyekben): eltávolodunk az Istentől. Azt hiszem - bár pontosan ezt nem/sem tudom, de tapasztalataim szerint - a hívő emberek legkevésbé fiatal felnőttek, talán leginkább idősebbek. Ebből az látszik, mintha az emberiség ugyanazokon a fejlődéslélektani lépéseken menne keresztül, mint egy ember. Csecsemő korában tapasztalatok alapján ismerkedik meg a környezettel, gazdag fantáziájával sok mindenben hisz, aztán az iskola és növekvő szellemi képességei által új, egyre elvontabb ismereteket szerez, egyre távolodik a természetfelettitől, aztán ahogy öregszik, bár az ismeretei megmaradnak, sőt bővülnek, viszont visszatér a hitéhez: egy újhoz, vagy inkább a régihez, amit a - sok esetben - hitüket nem gyakorló szülei belediktáltak gyerekkorában. Tehát azt mondom, hogy az emberiség fejlődik, akárcsak egy egyede, ami azt hiszem mindenképp reménykeltő. A következő kérdés az, hogy most mennyi idős?
No comments:
Post a Comment